„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya; Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert Őt sem ismeri” (1János 3:1).
Gyerekkoromban hallottam édesapámtól ezt a történetet.
Lacika a barátaival játszott az udvaron. Egyszer csak valahogy berepült a labda az udvaron álló gémeskútba. A gyerekek körbeállták a kút káváját, és szomorúan vették tudomásul, hogy a labda a mélyben van. Ekkor Lacika édesapja megkérdezte fiát, hogy szeretné-e, ha a labda „feljönne” a vízből? Hát persze! Apuka beültette kisfiát a vödörbe és szép lassan leengedte a mélységbe. Ott megfogta a labdát, aztán apukája óvatosan felhúzta mindkettőjüket.
A gyerekek körbeállták a kis hőst:
- Nem féltél ott lent a sötétben?
- Miért féltem volna – jött a válasz – hisz apukám tartotta a vödröt!
A kisfiú ismerte édesapját és minden további nélkül rá merte bízni magát. Tudta, hogy szereti. Tudta, hogy ő a gyermeke. Ehhez nem fért kétség!
Te mennyire ismered Édesatyádat? Rá mered bízni magad teljesen? Vagy azért biztos, ami biztos bebiztosítod magad, hátha véletlenül elszakad az a kötél?
Bízd rá magad ma nyugodtan! Sehol máshol nem lehetne nagyobb biztonságban életed, mint Nála!
Isten tenyerén
Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én.
Bármi fáj nekem: mosolyog a szemem.
Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom!
Rám törhet vadul ezer baj, veszély: Isten így szól: ne félj!
Miért is, mitől is félhetnék én, az Isten tenyerén?!
Forrás: http://reggelidicseret.blogspot.com/
Popularity: 1%
Posted in 
