A fiatalokat megtartani az egyházban, arra bátorítani őket, hogy szeressék Istent, tartós barátságokat kössenek egymással, örömmel tanulmányozzák a Szentírást és imádkozzanak, az Isten előtti értékük tudatára ébreszteni őket… íme néhány cél azokból, amiket a szigethegységi Ponor Ék-en, június 26 -augusztus 2 között megszervezett „Magatartások” ifjúsági tábor szervezői tűztek maguk elé. Az ifjúsági táborba több mint 170-en jöttek el, többnyire az Észak-Erdélyi Egyházterületből, de voltak Bukarestből, Aradról, Piteşti-ről, Brassóból és Krajováról is.
A tábor mindenik napjára a Lélek Gyümölcsei közül választottunk egyet, amit magatartásunk céljává tűztünk (Gal 5:22-23). Így a következő témakörökkel foglalkoztunk: Öröm, Szeretet, Hosszútűrés, Jótékonyság, Szelídség, Mértékletesség. A résztvevők naplót kaptak, ami tartalmazta a nap témáját, és lehetőséget nyújtott a fiataloknak, hogy naponta leírják az elmélkedésekkel kapcsolatos gondolataikat. A naplóban a fiatalok több információt is találtak az aznapra kiválasztott magatartásról, és segítségükkel megtanulhatták, hogy mit tehetnek a gyakorlatban a Szentlélek gyümölcsének növekedéséért. Megható volt látni, hogy az elmélkedési pillanatokat mennyire értékelték a táborban nagy számban résztvevő nemadventista fiatalok is.
Mivel Isten teremtésének csodái minden alkalommal elképesztik a szemlélőket, a szerdai napra gyalogtúrát szerveztünk a Csodavárhoz, egy barlanghoz, ahol a túra összetettsége miatt Isten és egymás iránti bizalmunk is próbára lett téve.
A táborban alkalom nyílt olyan személyes valamint csoportos tevékenységekre is, mint a Fear Factor vagy az Amazing Race, ahol a fiatalok bátorsága, ügyessége és lelkisége lett kipróbálva.
A tábor különleges meghívottja Chirileanu Daniel, Tomoiagă Ştefan és Gary Johnson volt. Ők szemináriumok és lelki töltetű programok által vezettek önvizsgálatra minden fiatalt. Az e programok nyomán kapott visszajelzések arra mutattak, hogy a tábor célját elértük, és a fiatalok lelki tanácsadását a táborban kötött baráti kapcsolatok és a modern kommunikációs eszközök által otthon is folytatni tudjuk.
Néhány fiatal bizonyságtevése örömkönnyeket fakasztott a hallgatók szeméből minden alkalomért, amikor Isten gondviselését tapasztalták, és bánatkönnyeket minden bűnért, amit a múltban elkövettek. Voltak fiatalok, akik megfogadták, hogy lemondanak minden olyan szokásról, ami Isten gyermekeihez nem illik.
Azok számára, akik be szeretnének pillantani a tábor életébe, a Speranţa TV két adást is készített a „Magatartások” táborról, a www.nord.tin.ro weboldalon pedig tábori fényképek láthatók.
A tábor végét a gyakran elhangzó „Találkozunk jövőben” köszönés jellemezte, és ha Isten is jónak találta a Magatartások táborában levő csapatszellemet és lelkületet, akkor az majd jövőben is folytatódik.
Ionuţ Feier,
tábori lelkész, a Rozavlea-i kerület lelkipásztora
Popularity: unranked

Posted in 
