
I. ÉS napok, Dés
2009. szeptember 3-6. között zajlottak Désen az I. Ének- és Sportnapok (ÉS napok) a Romániai Hetednapi Adventista Egyház Észak- és Dél-Erdélyi egyházterületeinek rendezésében. Amint azt a neve is mutatja, az esemény célja az ifjúság összegyűjtése éneklés, mozgás és ismerkedés céljából. Ezek mellett az esemény célja volt az ifjúság lelki nevelése is. Már az első naptól kezdődően kilencven ifjú regisztrált az eseményre. A szállást és az étkezést a Dési Ipari Líceum bentlakásában és éttermében szerveztük meg.
Egy szokásos nap programja (természetesen) reggelivel, utána pedig a lélek reggelijével, igével, énekléssel és imával kezdődött. Ezután egészen este hatig sportolhatott mindenki a dési sportcsarnokban és az azt körülvevő pályákon. Csak az ebédszünet parancsolt megálljt a játéknak. Lehetett választani röplabda, asztali tenisz, foci és egyéb társasjátékok között.
Este héttől kezdődött az esti program a dési adventista imaházban, minden este koncerttel. Első este, csütörtökön, Soós Szabolcs, dalszerző és előadó mutatta be szerzeményeit hangszeres kíséret mellett: zsoltárokat, ifjúsági énekeket. Péntek este a 8in1 (Nyolc az egyben) elnevezésű budapesti dupla kvartett mutatott be kórusdarabokat, szombat este pedig a marosvásárhelyi Graal együttes gyönyörködtette a részvevőket ének- és zeneszámokkal. A koncerteket közös éneklés követte, nagyszerű hangulatban, különböző hangszerek kíséretével, amelynek során az összes résztvevő bekapcsolódhatott. A közös éneklés előkészítette a légkört az igehirdetéshez. A rendezvény három estje alatt sorozatos ifjúsági igehirdetésre került sor Adventista vagyok?! címmel, amely a keresztény értékek helyét és a keresztény identitás értelmét vizsgálta mai, posztmodern korunkban. Az igehirdetés után lehetett választani egy további, rövidebb sportprogram vagy éneklés és szabad beszélgetés között.
A szombati program jelentette a találkozó csúcsát, amikor is több mint kétszázharminc fiatal gyűlt össze. Reggel kilenctől ismét közös éneklés, majd utána szombatiskola volt (bibliai tanulmány kisebb csoportokban). Ezt követte az idehirdetés majd a déli szünet, amelyben bőven jutott idő további ismerkedésre, beszélgetésre. Este héttől pedig a már említett esti program kezdődött.
Vasárnap egy további jó adag sport következett a már említett napi program szerint, ráadásul egy kalandokkal teli tájékozódási versenyt is szerveztünk. Délután, a program végeztével elbúcsúztunk egymástól abban a reményben, hogy jövőre is találkozunk, egy még mozgalmasabb, még népesebb II. ÉS napok alkalmával. Képek és videók hamarosan elérhetők lesznek a www.kozosseg.ro weboldalon.
Célunk az, hogy jövőre is felajánljuk a lehetőséget az ifjúságnak, hogy testmozgás és zene által közeledjenek egymáshoz, és lehetőségük legyen lelkiekben is gyarapodni, hogy egészséges életet éljenek és lélekben felemelkedjenek, Isten dicsőségére.
László V. Zoltán
adventista lelkész
Popularity: 1%

Posted in 

