www.kozosseg.ro » Illusztrációk

Mindennapi füstölgés…

szaszk — Sat, 12 Mar 2011 05:25:16 +0000

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Kor 6:12

Arra ébredt, hogy köhög kegyetlenül. Valahol mélyen, belül fuldoklott, alig kapott levegőt, de tudta – vagy legalábbis remélte-, hogy pár perc és elmúlik. Az újabb rohamok rázták a testét és úgy érezte, fáj a tüdeje. „Képtelenség”- gondolta. Majd előkereste a cigarettásdobozt. Minden mozdulata kész rituálé volt, amit évtizedek óta mindig ugyanúgy végzett el. Megnyomkodta a dobozt, megütögette a tetejét, míg a felszakított oldalon meg nem jelent a filter. Kivette a szálat, egy darabig csak morzsolgatta a kezében. Ez a mozdulat volt a legmegnyugtatóbb dolog, amit mostanában tett minden reggel. A konyhába már parázsló cigarettával ment, füstbe burkolódzva, hogy feltegye a kávét. Mélyen leszívta a következő slukkot, mintha friss levegőhöz jutna a szabadban. „Már megint rágyújtottál!” – korholta a felesége. „Minden tiszta bűz lesz itt az átkozott cigarettától! Mikor szoksz már le végre?” „Akkor szokom le róla, amikor akarok!” – válaszolta dühösen, de közben ezt gondolta: „Nélküle élni sem tudnék.”„Kétoldali tüdőgyulladás” – mondta az orvos komoran. – „Azonnal be kell feküdnie.” A röntgent, mivel foltot találtak a mellkasfelvételen, tüdőtükrözés, majd biopszia követte. Amikor a műtétre várt, csak egy gondolat járt a fejében: „Bárcsak megtettem volna, bárcsak leszoktam volna, amíg még nem volt késő…”

Sokan járnak, jártak ebben a cipőben. „Nekem kell, szükségem van rá” – mondják maguknak, és nem veszik észre, hogy szenvedélyük rabszolgáivá váltak. Valamikor, a kezdet kezdetén büszkén gyűrték le az elsőt, könnyező szemmel, mert szabad volt. Mert a felnőtté válást jelentette. Nem gondolták, hogy súlyos rabigába hajtják a fejüket, ami többszörösen behajtja rajtuk a vámot. A pénztárcájuk, önmaguk és családjuk egészsége bánja majd. Igaz, hogy amikor felnőtt lesz az ember, már azt csinál, amit akar. Csak nem biztos, hogy megéri…

Restás László

A kísértés korlátai és a szabadulás

szaszk — Fri, 11 Mar 2011 05:25:08 +0000

„Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” 1Korintus 10:13.

„Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok”

(Rózsa Huba)

„Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, ami minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatás érjen benneteket. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.”

(WBTC)

Kísértés vagy próba? Mi a különbség?

Az alábbi történetet az interneten találtam.

Egyszer egy arab tevehajcsár, egy nagyon hideg éjszakán a sivatagban aludt a sátrában. Éjnek idején felébredt, és látta, hogy tevéje bedugta az orrát a sátorlap alatt.
Már éppen tiltakozni akart, de aztán arra gondolt, hogy a tevének csak olyan kis része van a sátorban, amely nem zavar.
Mire később ismét felébredt, akkorra a teve már bedugta az egész fejét és hosszú, szőrös nyakát is a sátorba.
Az arab most már összeszedte magát, hogy tiltakozzon, de a teve megelőzte, és így szólt: “Valóban annyira zavarok? Olyan rettenetesen hideg van odakint, és nem tolakodom be tovább.”
Az ember újra elaludt, és mikor harmadszorra felébredt, ijedten látta, hogy már a teve mellső lábai és púpja is belül vannak.

Amikor fel akart ugrani, hogy kihajtsa a tevét, ez ismét megszólalt: “Most aztán komolyan megígérem, hogy egy centiméterrel sem jövök beljebb – és azonkívül, ha ketten vagyunk bent, akkor melegebb lesz a sátorban.”

Az arab annyira lusta volt, hogy növekvő rossz előérzete ellenére újra elaludt. Hamarosan azonban rémült kiáltással ébredt fel: “Segítség! “, mert a teve teljes testsúlyával ránehezedett.

“Ha hely kell” – válaszolta kiáltására az állat -, “kint tágasabb!” A bűn, a tevéhez hasonlóan, nem sétál egyenesen be az ember életének a sátrába; ha ezt megkísérelné, azonnal visszautasítanánk. A bűn lassan, fokozatosan furakodik be az ember életébe.

Az arabnak nem volt szándékában, hogy átengedje a tevének a sátrat, de az állat végül is elérte ezt, mert az arab szóba állt vele, ahelyett, hogy határozottan kizavarta volna.

Így a bűn is, a kísértés négy különálló mozzanatában kerít bennünket hatalmába. Először egy rossz gondolat jut eszünkbe (a teve orra), és ha nem űzzük ki azonnal, akkor a következő lépésben elfoglalja képzeletünket, vagyis elkezdjük kiszínezni magunkban, hogyan követjük el a bűnt (a teve feje és nyaka). A gonosz kép aztán a cselekvés vágyát ébreszti fel bennünk (a teve lábai és púpja), ez pedig a bűnös cselekedetre ösztönöz minket.

Mi tehát a helyes módszer, amellyel elbánhatunk a kísértéssel. Az ember nem kerülheti el azt, hogy rossz gondolatok támadjanak benne – ez mindenkivel előfordul, vagy más szóval, mindenkit érhet kísértés. Azt azonban már megakadályozhatjuk, hogy a rossz gondolatok bűnös elképzelésekké és kívánságokká váljanak.

“Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepül a fejed felett – de azt már igenis megakadályozhatod, hogy fészket rakjon a kalapodon!”

A szabály tehát az, hogy akkor küzdjünk meg a kísértéssel, amikor először támadja meg a gondolatvilágunkat, és ne játsszunk vele.

A próba értünk van. A kísértés meg ellenünk!

Űzd el a tevét, amikor az orrát bedugja a sátorlap alatt, később sokkal nehezebb lesz vele megbirkózni.
Ne játssz a tűzzel!

Ami körülvesz

szaszk — Sat, 15 Jan 2011 05:25:12 +0000

Szeretem a sportot, különösen, ha vidámságot és látványosságot is csempész az életünkbe. Ma már sok-sok lehetőség adódik, hogy többféle válfaját kipróbálhassuk.

Mindig csodálattal töltött el a japán nagy „mackók”, a sumozók birkózása. Igazi harcosok küzdelme ez. A lassú erődemonstráció az elején, majd a rajtjelre hirtelen egymásnak feszülő, testsúlyukat meghazudtoló gyors támadások, és az ezek miatt bekövetkező gyors vég, végül az el nem maradható tiszteletadás. A mai védőruháknak köszönhetően, mi átlagos testmérettel bíró emberek is, kipróbálhatjuk ezt a sportot. A védőruha megakadályoz bennünket abban, hogy sérülést okozzunk, vagy elszenvedjünk.

Sok fiú nézi csodálattal a fegyvereket, a különböző technikai újításokat, de mégis kevesen tudják, hogy ma már léteznek olyan modern fegyverek, melyek megóvják a támadó és a védekező felek életét egyszerre. A tudósok kitartó munkájának köszönhetően vannak olyan kézi lőfegyverek és kisebb ágyúk is, amik az acéllövedékek helyett speciális ragasztóhabot lőnek az ellenségre, ami először beborítja azt, majd megszilárdul annyira, hogy a katona képtelen lesz a mozgásra. Érdekessége a habnak, hogy olyan sűrűségű, hogy megóvja az általa beborított személyt a lövedékektől, és a fedett testrészeket a tűztől és a nagy nyomástól is. Így az nem hal meg, de másnak sem okozhat halálos sérülést.

Az életünk néha sokkal veszélyesebb, mint az extrém sportok, vagy akár a háború. A Biblia szerint ön- és közveszélyesek vagyunk, amikor a sötétséget választjuk és bűnöket követünk el. Ártunk vele magunknak és másoknak egyszerre. Kísértve, csábítva lenni rosszabb, mint a lövészárkokban az ellenség csövei előtt állni. Mert az csak a test elpusztításával fenyeget, de a bűn az üdvösségünkre tör, örökre el akar veszejteni bennünket. De legyünk bizakodók, mert a mi védelmünk mindennél jobb! Jobb minden védőfelszerelésnél, jobb a puha szivacsnál, vagy a levegőre keményedő ragasztóhabnál is! A mi védelmünk Isten, aki körülvesz minket és megóv a szabadulás reménységével minden ördögi támadástól.

„Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.)”

Zsoltár 32,7

Restás László

Az Úr szavát hallgatni öröm

szaszk — Wed, 05 Jan 2011 05:25:03 +0000

„Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!”
(Jeremiás könyve 15. fejezet 16. vers)

Sokszor elgondolkodtam azon, milyen felemelő lehetetett, ahogy az Örökkévaló megszólította a pátriárkákat, a prófétákat, az apostolokat. Milyen érzés tölthette el Noét, Ábrahámot, Jeremiást, Mátét, vagy Pál apostolt, amikor ’szólt az Úr’…

Körülbelül másodikos lehettem a Teológiai Főiskolán, amikor egy szombati istentiszteleten megtapasztalhattam, hogy Isten szavát sokszor nem azért nem hallom, mert Ő nem szól, hanem mert nincs fülem hozzá.

Ott, akkor egy nyugdíjas lelkipásztor prédikált János evangéliumának 3 fejezetéről. Mivel már túl voltam néhány homiletika órán, elkezdtem magamban kielemezni, hogy miként lehetne jobban hangsúlyozni a szavakat, imitálni mozdulatokkal a történeteket, stb.

Ahogy így ültem és analizáltam a prédikációt, egyszer csak elszégyelltem magam, mert annyi mindenre figyeltem, de a lényeg elveszett. Isten szava nem jutott el a szívemig, de még csak az agyamig sem.

Akkor megtanultam, nincs unalmas prédikáció, csak ’süket’ hallgató. Nincs olyan ember, akit Isten fel ne tudna használni, hogy tanácsoljon rajta keresztül, csupán én érzem magam túlzottan fontosnak és magasztosnak ahhoz, hogy egy gyermeken, egy kolduson, vagy egy részegen keresztül megszólítson.

Bizony öröm hallgatni az Úr szavát, ha van ’fül’ hozzá.

Ne feledd! Ha nem hallod Őt, a hiba nem Benne, hanem a te ’készülékedben’ van. Mert meg vagyok győződve arról, hogy Sátán célja az, hogy tönkretegye lelki fülünket, amikor az élet gondjainak zajával próbál megsüketíteni.

De kérd Őt, gyógyítson meg, nyissa meg füledet a hallásra és indítson engedelmességre.

„Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (ján.5:24)

Boldog, aki hisz

szaszk — Thu, 16 Dec 2010 05:25:07 +0000

„Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.”

(János 20:29)

Egy kötéltáncos elhatározta, hogy valami nagyot fog alakítani. A Niagara vízesés felett kifeszítette kötelét és a turisták szeme láttára egy rúd segítségével átsétált a túloldalra és vissza.

Ezután megkérdezte az embereket elhiszik-e, hogy ugyanezt megcsinálja a bot nélkül is. Néhányan halkan mondták: – elhisszük. Így most már bot nélkül sétált át és vissza. A tömeg ujjongva üdvözölte.

Majd fogott egy talicskát és megkérdezte: – elhiszik, hogy ezt át tudom tolni és vissza? Mindenki mondta: – hát persze, elhisszük. Miután megcsinálta az emberek üdvrivalgásban törtek ki.

Aztán fogott egy zsák krumplit és megkérdezte: elhiszik, hogy így, teherrel is sikerülhet? – Naná, hogy elhisszük. – válaszolt a nép. Ezt is megcsinálta. Már mindenki önkívületben volt.

Végül elhiszik-e – kérdezte -, hogy önök közül valakit átviszek és visszahozom? A tömeg egyöntetűen kiáltotta: – Magának már mindent elhiszünk. A kötéltáncos erre megkérdezte: – Akkor ki lesz az első?

Azt hiszem, sejtjük hányan jelentkeztek. Mert hát ilyenek vagyunk. Csak akkor hiszünk, bízunk meg Istenben és egymásban, ha már valamit letett az asztalra, ha már bizonyított.

Jézus szeretne bennünket is átvinni a bűn szakadéka felett. Szeretné, ha nemcsak észrevennénk a minket körülvevő csodáit, hanem részesei is lennénk azoknak.

Az evangéliumot olvasva Tamás negatív színben tűnik fel előttünk. Hitetlen Tamás, szól a mondás. De nem volt hitetlenebb, mint a többiek, hisz ők is azt hitték szellem jelent meg előttük és megijedtek. Sőt ők még közeledni sem mertek.

Tamás az ujjával tapintva tapasztalta meg Jézus valóságát. Nemcsak szemlélője, hanem cselekvője lett a feltámadás csodájának. Caravaggio hűen ábrázolja, az Üdvözítő által megragadott hitetlenül cselekvő kezet és a többiek passzív, kíváncsi vágyakozását.

Ma Jézus Tamáshoz hasonlóan hív: Gyere! Nyújtsd ki a kezed! Érints meg!
S ha igazán hiszel. Megteszed: „amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40)

Törekedj a jóra

szaszk — Wed, 24 Nov 2010 05:25:04 +0000

„Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt. Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán.” (34. Zsoltár 15-16. vers)

Egy ember ismerőseinek fát adott el, de bizalmukkal visszaélve a hasábokat a megkívánt méretnél jónéhány centiméterrel rövidebbre szabta. Ezért őt a falu szélhámosnak tartotta.

Egy napon az a hír terjedt el róla, hogy megtért. Mindenki kétkedéssel fogadta a hírt. A fűszeres boltban csevegő társaság egyöntetű véleménye szerint is messze volt az az ember a megtérés lehetőségétől.

A társaság egyik tagja közben kiosont, és nemsokára rohanva jött vissza és lelkendezve kiáltotta: – Igaz a hír! Az az ember valóban megtért! Látva a kételkedő és kíváncsi arcokat, nyomatékos hangon hozzátette: – Elmentem és lemértem a hasábokat. Minden darab jó méret.

Sokszor beszélgetünk arról, hogyan lehetne nagyobb befolyást árasztani környezetünkre, hogy minél több ember köteleződjön el Jézus és az evangélium mellett.

S akárhogyan ragozzuk a dolgot, akármilyen csodamódszerekkel próbálkozunk, a legnagyobb meggyőző erő az lesz, ha hitünket követni fogja a jó cselekvése.

Jézus világosan beszélt arról, hogy a valódi hit bizonyítéka nemcsak szavakban, hanem tettekben ölt testet. Egyrészt tartózkodunk attól, amire azt mondja ártalmas, másrészt megtesszük azt, amit elvár tőlünk.

Így ha hiszed, hogy Ő személyes megváltód; tégy vallást róla tettekkel embertársaid előtt:

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám…” (Máté 25:35-36)

Mitől lesz jobb a világ?

szaszk — Sat, 20 Nov 2010 05:25:44 +0000

„Adjatok és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek is.” Lukács 6,38 (Békés – Dalos fordítás)

Ha egy szóval kellene válaszolni, azt mondanám: tőlünk. De, hogy jobban értsük, mit is akar ez jelenteni, hadd mondjak el egy történetet:

Amikor Márti a környékre költözött lassan, alig érezhetően változni kezdett körülötte a világ és benne az emberek.

Jutka férje orvosi műhiba miatt egy műtét során lebénult. Mivel felesége, már nem számíthatott rá, mint kenyérkeresőre, a feleség maga próbált gondoskodni megélhetésükről. Felásta a nagy kertet, és mindenféle palántát ültetett bele. Márti, amikor megtudta, ilyen helyzetben vannak, Jutkától vásárolta a paradicsom és paprika palántákat, mindent, amire csak szüksége volt. Sőt, ajánlotta minden ismerősének is. Kis idő múlva egyre több vevő kereste meg Jutkáékat. Később, amikor Márti újból palántáért ment, tizenöt – húsz szállal is többet kapott.

Jolika évek óta egyedül nevelte két gyermekét, Ádámot és Nikit. Ádám egy súlyos, anyai ágon öröklődő betegségben szenvedett, amibe már rég bele kellett volna halnia, de csodák csodájára még mindig élt. Márti, aki látta a helyzetüket, megkereste az ADRA-t (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány), hátha tud valami segítséget találni nekik. Sikerült is minden segélyszállítmányból adni egy csomagot, majd később egy komolyabb orvosi műszert is beszerezni. Jolika nagyon hálás volt a rendszeres segítségért, így amikor Márti lakásának felújítása a téli hidegebb hónapokra csúszott, habozás nélkül felajánlotta, hogy töltse náluk azt a pár napot. Az esték kellemes, barátságos beszélgetéssel teltek.

A hűtőház tulajdonosai egy napon bajba kerültek, túl sok almát vásároltak fel, nem tudták értékesíteni, még igen olcsó áron sem. Márti rendszeres vásárlóként értesült a gondról. A már jól bevált módszert alkalmazva minden ismerősének elújságolta a hírt a jó lehetőségről. Jöttek is a megrendelések mázsaszámra. Márti, a kedvességet, a gyors pluszmunkát bonbonnal, édességgel hálálta meg a rakodó asszonyoknak. Meg is lett az eredménye. Márti ismerősei mind szép almát kaptak és többet annál, mint amennyit fizetniük kellett.

Az árokásás nem könnyű. Amikor a település megnyerte a pályázatot, a munkások ellepték az utcákat és nekiláttak a munkának. Ahol lehetett, ott a markológépek végezték a nehezét, de nem mindenhol volt ez így. Sok árokásó fogott a kezébe lapátot, csákányt, hogy haladhassanak. Ahogy teltek a hetek, reggelente egyre fáradtabban érkeztek a messziről jött „vendégek”. Márti meleg teával, reggelivel, napközben ásványvízzel kínálta őket. Természetesen Márti háza előtt meglátszik, hogy a munkások igen ügyeltek, hogy az árok szép legyen, a híd elég széles és a víz mindig lefolyjon, amikor kell.

Ha szeretnénk, hogy körülöttünk is jobb legyen a világ, fogadjuk meg a Biblia gyakorlati tanácsát mi is, és adjunk mi is, amit csak adhatunk: odafigyelést, kedvességet, segítséget…

Restás László

Isten kreativitása

szaszk — Tue, 21 Sep 2010 04:25:09 +0000

„Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” (Lukács 15:10)

A fenti címmel olvastam egy írást Németi Évától. Ezt szeretném a ma reggeli ige mellé „felszolgálni”.

„2009 augusztusában görögországi nyaralásra indultunk egy baráti társasággal, négy személyautóval és egy motorral. Jött velünk egy háromtagú család, akiket még eddig soha nem láttunk. A férj – Szaki – külön motorral jött, „vadmotoros” kinézettel: kopaszra borotvált fej, motoros kendő, fülében ezüstkarika és a karjain jókora tetoválás. Első ránézésre amolyan igazi keményfiú.

Gondoltuk, lesz majd két hetünk, hogy megismerkedjünk egymással. 22 óra utazás után megérkeztünk Sarti mellé, a Narancspartra, ahol lesátoroztunk. Eredeti tervünk az volt, hogy napi közös áhítatot tartunk, de kicsit elbizonytalanított az idegen család jelenléte. Végül mégis erőt vettünk magunkon, és a második naptól minden reggeli után körbe ültünk a fák alatt, és el kezdtünk beszélgetni magunkról, arról, hogy mit jelent nekünk a Biblia, imádkoztunk együtt, és sokat énekeltünk. Szakinak ez volt az első pozitív benyomása rólunk. Nagyon megfogta őt az ének, főleg a többszólamúság.

Egy hét elteltével Szaki már kapott egy kis képet Arról a Valakiről, Akinek létezésére eddigi élete során nem is gondolt. Egy délelőtti áhítat alkalmával feltette élete legjobb kérdését: „Mondjátok már el nekem, hogy ti hogyan tértetek meg? Miért döntöttétek el, hogy hívők lesztek?”

Ez volt a legjobb kérdés, amit feltehetett. Miért is? Mit is jelent nekem Ő? Hogyan lett a barátom? Szép sorjában mindegyikünk elmesélte a megtérése történetét, ki hosszabban, ki rövidebben. Olyan volt ez a kérdés, mintha tükröt tartottak volna elénk, mondván: „Jó rendben, eddig hallottam a bibliátokról, és arról az Istenről, Akit ti imádtok, de hogyan is működik ez a gyakorlatban… nálatok?”

Végül megkérdeztük Szakit: Szeretnél te is esélyt adni Istennek arra, hogy megtaláljon téged? Erre habozás nélküli „igen” volt a válasz! A beszélgetést vezető így folytatta: „Van egy barátom, akivel együtt voltam katona. Az ő tanácsát ajánlom neked is. Ha szeretnéd, hogy Isten téged is megkeressen, kérd Őt imában kitartóan egy egész hónapon keresztül, naponta. De figyelj, és ne lepődj meg, amikor jelentkezik! Én is imádkozni fogok érted.”

A következő nap ellátogattunk egy gyönyörű, homokos tengerparti részre, ahol remekül lehetett baseball labdázni. Kb. kétórás játék után Szaki megrökönyödve vette észre, hogy egy jókora kereszt jelent meg a bal felkarján. A labda varrása ütötte a nyomot, és nagy véraláfutást hagyott maga után. Leült és lesápadva mondta: „Ez jel, ezt Jézustól kaptam, igen, Ő válaszolt!”.

Ettől a pillanattól kezdve felgyorsult az idő. A reggeli elmélkedés ideje volt a nap fénypontja, főleg azok az imák, melyeket egymás kezét megfogva emeltünk Istenhez.

Hamar elteltek az utolsó napok, és eljött a hazautazás napja. Olyan volt ez a hét, mintha a mennyben jártunk volna. Tanúja lehettünk egy ember Istennel való találkozásának. Mégis egy kis aggódás motoszkált bennünk. Mi lesz, ha hazaérünk? Hogyan tovább? Szaki másnap visszamegy kamionozni, és két hónapig haza sem tud jönni. Mi lesz a maggal, ami a szívébe került?

Miután hazaérkeztünk, és kipihentük az út fáradalmait, Szaki kijött hozzánk, az otthonunkba elköszönni, mielőtt elindulna az európai körútjára. A férjem pedig elkészítette az összes itthon található evangelizációs hanganyagot. Kicsit izgult, mert a sorozatnak voltak olyan részei, melyek inkább egy haldokló gyülekezeteknek szóltak, és mondta neki, hogy ezt és ezt hagyja ki, azt meg hallgassa. Szaki meg csak nézett, és azt gondolta: hát ez meg mit akar? Azért nem eszik ilyen forrón a kását.

Utólag megtudtuk, hogy non-stop mindent meghallgatott, válogatás nélkül. Kb. két hét múlva, amikor felhívott, jelezte, hogy már alig van hallgatnivaló, és ha hazajön, meg akar keresztelkedni, és otthagyja a munkahelyét, mert itt nem tudja a szombatnapot megünnepelni. Örömünk határtalan volt, és nem győztünk hálát adni Istennek azért a csodáért, amit tett. A hitért, ami megszületett Szakiban.

2010. augusztus 21-én volt a keresztsége, és tapasztalatait azóta is bátran hirdeti; ismét lett munkahelye, ahol szabad szombatot kapott. Minden telefonbeszélgetésnél így búcsúzik mindenkitől: „Az én Istenem áldjon meg téged!”.

Szaki, alias Szatmári János ma már a Gyulai Adventista Gyülekezet tagja, akit Isten a maga kreatív módján szólított meg. Megtérése előtt számára fontos volt a testre tetovált motívum. Ennek nagy jelentőséget tulajdonított, így Isten rajzolt neki egy keresztet a karjára, még ha ez akkor nekünk is furcsának tűnt. Isten számára nincs akadály, nincs korlát. Az Ő gondolatai nem a mieink, mégis ismeri személyre szabottan a mi gondolkozásmódunkat, a mi utainkat.

A legnagyobb öröm, ami ezen a földön érhet, ha eszközök lehetünk Isten kezében megkeresni az elveszetteket. Legyen ezért hála, dicsőség és hódolat egyedül Őneki!

Kívánom, hogy egyre több ilyen tapasztalatban legyen része mindannyiónknak!”

Forrás: http://reggelidicseret.blogspot.com/

Az önuralom értéke

szaszk — Wed, 15 Sep 2010 04:25:03 +0000

„A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.” (Példabeszédek 17:27)

Egy vallási műsor riportere az utcát járva kérdezgette a járókelőket, hogy mondjanak valamit az önmegtagadásról, az önuralomról, az alázatról. Az idősebbek többsége megjegyezte; hát igen, biztos boldogabb lenne a világ, ha ezeket gyakorolná.

A valóságot azonban egy fiatal kamasz véleménye tükrözte a legjobban, miszerint: Mindez ma nem trendi.

S valóban, ma a modern pszichológia által támogatott legnépszerűbb nevelési módszerek, mind azt állítják; nem szabad a gyermekek egyéniségét korlátozni; nem szabad elfojtani a bennünk lévő érzelmeket.

Sőt vannak teológiai irányzatok is, melyek Isten szeretetét túlhangsúlyozva állítják, hogy az Örökkévaló az Őbenne való hiten kívül semmit nem vár el tőlünk. Úgy fogad el, ahogy vagyunk.

Sokszor hallok olyan hangokat is, miszerint mi olyan gyengék vagyunk, hogy magunktól nem is tudunk megváltozni. Csak Isten tud minket formálni. Nekünk le kell mondani akaratunkról, az énünkről és majd Ő cselekszik bennünk és általunk.

S két véglet között őrlődünk; vagy dicsőítés érzelmi túlfűtöttséggel, vagy minden érzelgősségtől mentes komoly, intellektuális igehirdetés. S elfelejtkezünk arról, hogy Isten szeretetével szól az értelmünkhöz, és elménk megújulásának (Róm.12:1-2) bizonyítéka a „szeretet által munkálkodó hit”. (Gal.5:6)

S miközben elolvasod az alábbi rövid történetet az önmegtagadás szerepéről, fordítsd le saját misszionáriusi életedre:

Valaki megkérdezte az egyik misszionáriustól, hogy szereti-e a munkát Afrikában, mire így válaszolt: Szeretem-e a munkát? Nem. Feleségem és én nem szeretjük a szennyet. Nagyon kifinomult a tisztaságérzetünk. Nem szeretjük, amikor négykézláb kell bemásznunk a bennszülöttek kunyhóiba, ahol háziállatokkal vannak együtt. Nem szeretjük a tudatlan, piszkos, brutális emberek társaságát. De vajon semmit se tegyünk Krisztusért, ha nem szeretjük a munkát? Isten őrizzen ettől!Akár szeretjük, akár nem, ez teljesen közömbös dolog. Napi parancsunk van: »Menjetek!«, és mi megyünk. A szeretet kényszerít erre.

Forrás: http://reggelidicseret.blogspot.com/

Igazi arany

szaszk — Thu, 09 Sep 2010 04:25:05 +0000

“Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.” (Jób 23:10)

Bármennyire is igyekezett jó keresztény lenni, sosem sikerült neki. Mindene megvolt, amit csak ember összegyűjthet, amire csak büszke lehet. Tehetős, bármit meg tudott venni, amit szeretett volna. Családi vállalkozásának még Amerikában is híre volt, csak úgy jöttek naponta az email- k, az adatlapjához való hozzászólások, egyszóval népszerű volt. Hatalmas családi partikat szerveztek minden évfordulón, születésnapon és a gyülekezetben első emberek voltak.

Aztán egy napon mindent elvert a jég. Vihar volt azon a vidéken, tűz ütött ki és minden odalett. A gyerekek, unokák odavesztek, és ráadásul még fekélyek lepték el a testét. Az orvosok se magyarázatot, sem gyógymódot nem tudtak mondani. Ami volt elveszett, és nem maradt semmi. Semmi nem maradt abból, amit felépített. Csak egy átkozódó feleség, aki a bajban inkább az ellenség lett, mint megértő barát. Meg barátok maradtak, akik csak a veszteség okát keresték a vigasztalás és együttérzés helyett.

Jób története ismerősen hangzik nemde? Amikor semmink se marad a barátunk, a kedvesünk is az okokat keresi a megértés, együtt küzdés,és bátorítás helyett. Amikor hibázunk, és távol kerülünk Istentől, csak azt halljuk, hogy ilyennek meg olyannak kellene lennünk, de senki nem fogja meg a kezünket és indul el velünk az Isten felé vezető úton.

Pedig de jó lenne, ha Valaki ilyenkor megértené, hogy embernek lenni nagyon nehéz.Megértené, hogy a viharban nem az Istenre kell panaszkodni, hanem az árbocot kifeszíteni és tovább küzdeni az életért. Szeretnénk, hogyha valaki szorosan magához ölelné és csak annyit mondana:minden rendbe lesz.Isten keze ma sem rövidebb. Amit adott, és eltűnt, még visszatérhet az életünkbe. Mert nincs minden veszve. Istennél még mindig van megoldás.

Mert ha Isten megvizsgálja a helyzetet, kiderül, hogy egy ARANY vagyok. Igazi arany,nem pedig egy elveszett senki. Mások mondhatnak bármit, hogy ezért, vagy azért kerültél nehéz helyzetbe, de Isten csak annyit mond:arany vagy számomra. Érték, akiért naponta teszek egy csodát. Arany, akinek ma is felhozom a napot. Betegségében vele vagyok. És szeretem, bármit is tett.

Szeretnéd ezt elhinni? Elhiheted, mert benne van a ma reggeli igeszakaszban: arany vagyok, ha Isten rám néz. Érezd és lásd ma, hogy jó az Úr!

http://reggelidicseret.blogspot.com/