(25. Zsoltár 9. vers)

Egyszer egy művészt felkértek arra, hogy Jézus alázatosságát kihangsúlyozva készítsen el egy méretarányos, egészalakos szobrot, olyat, aminek nincs párja sehol a világon.

A megrendelők gondolkodtak, milyen is lesz majd az elkészült alkotás. Talán valamelyik gyógyítást fogja ábrázolni a szobrász, netán a keresztje alatt roskadó, vagy a kereszten függő Urat?

Ám mikor eljött az elkészült mű leleplezésének ideje, nagyon meglepődtek. Ugyanis a Jézust ábrázoló szobor bár szépen kidolgozott volt, de a magassága nem volt több egy méternél, és a tekintete is lefelé nézett.

Az átadásra összegyűlt emberek csak körbe-körbe járkáltak, nézegetve, majd csalódottan léptek hátrébb. Végül a művész kislánya szaladt oda és azt mondta; – Ha szeretnék látni az arcát, le kell térdelniük.

Bizony néha mi is így vagyunk. Szeretnénk különleges kapcsolatba kerülni az Istennel. Szeretnénk olyan csodákat átélni, amilyet senki nem élt át, szeretnénk, ha szívünket különleges érzések töltenék el… de nem történik velünk semmi különös.

Miért? Mert nem bár tudjuk, hogy kéne, mégsem borulunk elégszer Megváltónk lábaihoz.

Így, ha szeretnéd Jézus arcát látni, térdelj le most és kérd, hogy úgy tudj élni minden percben, mintha mindig előtte térdelnél.

(Jeremiás siralmai 3,31-32)

Romokban hevert az élete. Zokogott, mert tragédia, tragédiát követett az utóbbi években. Mennyire bánta, hogy Isten nélkül élte az elmúlt tizenöt évet… Távol Istentő, a hittő, a világ „szépségeit” kergetve. Egy kérdést ismételget szinte percenként a szájából: „Mit kell tennem, hogy rendbe jöjjön az életem?”

Mit mondhatsz egy jó barátnak, amikor ilyen, vagy ehhez hasonló kérdéssel fordul hozzád?

Bizonyára mindannyian voltunk már hasonló helyzetben. Amikor arra kellett rádöbbennünk, hogy távol sodródtunk Jézustól. Már nem vesszük olyan sokszor kézbe a Bibliát, nem imádkozunk olyan szívesen, mint régen, nem keressük akaratát. S kisvártatva már jelentkeznek is Isten „emlékeztető”. Bár a Gonosz kezdeményezi ezt a rosszat, de a te Istened jóra fordítja. És ez a lényeg! Amit Isten tesz. Nem, amit te. Olyan sokszor elveszünk saját teljesítményünk méricskélésével, ahelyett, hogy azt figyelnénk, hogyan küzd értünk isteni Barátunk.

Igen, Ő megengedi a rosszat, hogy felébredjünk csipkerózsika álmunkból, hogy kijózanodjunk, hogy újra reálisan tudjunk tekinteni önmagunkra és a minket körülvevő világra, hogy bűnbánatot gyakoroljunk. S valljuk meg őszintén, ha nem engedné az Úr olykor, hogy nagyot koppanjunk, mint Arany János versében az a bizonyos bogár, könnyen el is veszíthetnénk a szívünkbe költözött reménységet.

Milyen bátorító mai igénk! „Nem vet el örökre…, ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.”

Eltávolodtál Istentől? Bánod az elmúlt időszakot, amit nélküle éltél? Felébresztettek a téged ért kellemetlenségek? hidd, hogy Ő irgalmaz neked. Jézus keres és ő meg is fog találni (mint már annyiszor), hogy visszahozzon a családi kör-be, mert „szeret”!

Ámen

Pál levele az efézusiakhoz 5:25-27

Kilépsz a forró zuhany alól, és kezdetét veszi az a bizonyos készülődés. Ez az a nap, amire olyan régóta vártál. Mindenből a legjobbat, legszebbet választottad ki külön erre az alkalomra. A fodrász lázas gonddal tűzi fel tincseidet, a ruhát fűzik, igazítják rajtad, a cipő, a különleges csokor, “a valami régi, valami új, valami kék és valami kölcsönkért” is mind megvan. Sehol egy folt, gyűrődés, hiba. Tökéletes. Elkészültél, mint remekmű. Mindenki csodál, körülugrál, kérésedet lesi, de mindez számodra csak másodlagos. A lényeg ott vár az oltárnál. Ő, akinek igent mondtál, aki számára te vagy az Egyetlen a száz-meg százezerből, a Minden, az Örökké. Ő, aki érted véghezvitt minden lehetetlent.

Jézus Krisztus, aki életét adta az egyházért. Az egyházért, ami nem egy ház, nem egy megfoghatatlan, személytelen intézmény, hanem Te és én. Teérted és énértem vállalta a szenvedést. Teérted és énértem döntött úgy, hogy nem kell neki a menny tisztasága, dicsősége, fénye és boldogsága, ha nem oszthatja meg azt velünk. Az Isten Fia, mint a vőlegény vár egy napot, amikor te és én ott állhatunk előtte, mint az egyház tagjai tisztán és fehéren, mert Ő a vérével kifizette mindennek az árát.

Tudod, olyan felfoghatatlan ez az egész, mintha álmodnál, de mégis igaz. Mondd, részt akarsz venni ezen a nagy napon?